Ma halottak napján a szívünknek olyan kedves HOZZÁNKTARTOZÓRA gondolunk és emlékezünk.
Sokan csak szomorúságnak és reménytelenségnek tartják ezt a mai napot. A szomorúság részben igaz is, hiszen most éppen nincsen itt Ő, akit annyira szeretek, és mivel még testiek vagyunk nagyrészt, elsősorban az a fontos Neked és Nekem is, hogy márpedig itt legyen úgy, hogy testben is érezzem. Hogy hozzábújhassak, átölelhessem, hogy megmondhassam neki szóval, mennyire szeretem. És persze az is fáj-ilyenkor különösen-, hogy mennyiszer nem mondtam meg neki, amikor még itt volt mellettem.
De van egy jó hírem szomorúság és reménytelenség ellen.
Tudod, mióta megismertem Jézust, ( hű de nagyképűen hangzik- szóval mióta megismerni igyekszem-) és az Atyát is, azóta nem tudok sírni a temetéseken. Amikor II. János Pál pápa haldoklott, megdöbbenve néztem mennyi ember szomorkodik miatta. Mert hát éppen a keresztény embereknek kellene a legjobban örülniük, hogy akit szeretnek, hamarosan beléphet a Mennyországba, hamarosan megszülethet az igazi, örrétartó, boldog életére.
Szóval a temetéseken, és az utána elkövetkező időkben is én inkább csak imádkozni tudok azokért, akiket egy időre nem láthatok, hogy mielőbb ott lehessenek az Atya mellett. Mielőbb megpillanthassák Őt, és megmerítkezhessenek mostmár teljes szeretetében. ( Persze bonyolíthanám a dolgokat azokkal a kérdésekkel, hogy a Mennyországban, ahol nincs tér se idő, mikor is van a feltámadása az embernek, a halála pillanatában, vagy az utolsó ítélet után, de ahol nincs idő mikor van az utolsó ítélet?, és amíg nincs utolsó ítélet, akkor az egyes ember mikor ítéltetik meg a halála pillanata után.....nem tudom érted-e ezt a dilemmát bennem?), de talán ezek a kérdések most nem is ide valóak.
Csak azt szeretettem volna mondani Neked, hogy egy picit lehet ilyenkor szomorkodni ( és jól is esik sírni kicsit, talán a Szerettednek is jól esik látnia, hogy mennyire hiányzik Neked), de inkább imádkozni lenne jó ilyenkor Értük, hogy ha még eddig nem találkoztak az Atyával, hát mielőbb táruljon fel előttük a Mennyország ajtaja. (Olyan sokan szenvednek a tisztítótűzben, és annyian várják az imáinkat, hogy végre átléphessenek onnan a számukra készített Otthonba).
Úgyhogy erre bíztatlak, hogy az emlékezés és a sírás mellett szánj egy kis időt az imára is Érte, Értük.
Na és hogy a reményről is beszéljek egy kicsit Neked, hát idemásolok egy kis vígasztaló verset, és elmondom, már nincs olyan sok idő addig, amíg újra találkozhatsz Vele, Velük, akik oly kedvesek a Számodra.
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj...."
Szeretettel:
Csepke:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése